5. Fejezet

Az illúzió rabjai

Kurama egy szobában találta magát
- *Vajon most hol lehetek? És a többiek jól vannak?* - aggodalmaskodott magában Kurama.
Jobban szemügyre vette a szobát. Minden teljesen fehér volt és a szoba pedig teljesen üres és ez még jobban nyomasztotta Kuramát. Majd hirtelen minden vak sötét lett és Kurama az orráig se látott.
-*Mi a fene ez?* - elmélkedett magában
Majd hirtelen valami fény világított meg. Kurama észre vett a földön két testet vérbe fagyva. Közelebb ment és megfordította őket, de a látvány szinte sokkolta a fiút. A két test két nőé volt méghozzá az egyik az édesanyja a másik pedig Riku.
- NEEEEE!!! Anya!!! Riku!!! - kiáltotta Kurama  majd a két testet magához húzta és sírni kezdett - Miért? - kérdezte elcsukló hangon és egyre keservsbben sírt.

Hiei a Sötét Harcművészetek viadalán találta magát. Vele szemben állt a fiatalabb Toguro körülötte pedig a darabokra tört ring. Hiei különösebben nemis foglalkozott vele, de ekkor Toguro megfogott egy nagyobb szikla darabot és Hiei felé hajította. Hiei könnyedén félreugrott.
- Kérlek, ez egy támadás akart lenni? - kérdezte Hiei, de nem vtte észre Toguro valós célját
- Nézz csak a hátad mögé - válaszolta Toguro. Hiei gyorsan megfordult és észre vette azt amit eddig nem látott. Yukina pontosan Hiei mögött állt és mikör ő félre ugrott a szikla egyenesen Yukina felé repült majd eltalálta a Hótündért. A szikla gyorsan repült tovább Yukinával együtt majd a falnak csapódott. Yukina szájából vér kezdett folyni. Hiei szemei elkerekedtek ezt látva majd villámgyorsan huga mellé térdelt.
- Yukina! - mondta Hiei és hangjában rettegés tükröződött
- Bátyám! - mondta elhaló hangon és szemeit örökre lehunyta. Hiei szemeibe könnyek szöktek és patakokban folytak majd sírva ölelte meg a hugát és remegve ezt suttogta
- Yukina, hugom! Miért? - majd Hiei tovább sírt könnyei pedig halott huga arcára hulottak.

Yusuke az iskola mögött találta magát néhány taknyos kölyök társaságában. A fiúk kb 10-en voltak, de Yusuke nem aggodalmaskodott hisz már rengetegszer ellátta a bajukat.
- Na mi van még mindíg nem kaptaok eleget? - kérdezte lenézően Yusuke
- Fogd be a szád! Most mi fogjuk neked ellátni a bajodat. Ekkora túlerővel már csak nem fogsz el bírni - mondta az egyik fiú valószínűleg ő volt a banda vezetője
- Na ne nevettes. De ha minden áron azt akarjátok, hogy laposra verjelek benneteket csak tesség - mondta Yusuke méregetve a bandát
- Most megkapod a magadét! - kiáltották egyszerre többen is majd a banda minden tagja megintdult Yusuke felé. Yusuke csak mozdulatlanul állt és várta, hogy odaérjnek.  Nem tétovázott sokat fél perc alatt laposra verte az összeset. A banda tagja i egy kupacban voltak kék zöld foltok társaságában amiket Yusuke jóvoltából szereztek.
- Legközelebb több szerencsét - vetette oda és sarkon fordult és még tisztán hallott néhány szitkozódást, de nem törődöt vele.
Elindult hazafelé. Útközben megállt egy rét mellett és ledőlt a fűbe. Majd hirtelen egy rusnya szörny megtámadta. Yusuke felpattant és egy kisebb Rei-gunt lőtt ki mivel látta, hogy a szörny legfeljebb csak D osztályú. A lövés telibe találta a szörnyet ami nnek következtében a földre zuhant. Majd elkezdett vigyorogni, de ez a vigyor pillanatok allatt az arcára fagyott amikor melátta, hogy a rusnya szörny Keiko volt. Odarohant a lányhoz és felültette.
- Keiko! - rázogatta Yusuke kétségbe esetten
- Miért Yusuke, miért? - kérdezte a lány fájdalmasan és Yusuke karjaiban meghalt
- Keiko! - rázogatta a fiú mind hiába - Én nem akartam, de tényleg! Hisz egy rusnya szörnyet lüttem le és nem téged - mondta Yusuke és kitört belőle a sírás. Elgondolkodott a történteken majd lefektette Keikot és térdre roogyott majd teljes erejével és könnyes szemekkel elkezdte püfölni a földet.
- Miért? Hogy? Nem lehet igaz!!! - káltozott és szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek.

Kuwabara saját házuk előtt találta magát majd be sétált. Benn a nővére ült cigivel a kezében és mérgesen Kuwabarára nézett.
- Öcskös, már megint telfonáltak az iskolából, hogy ellógtad az órákat - mondta Shizuru
- Nem mindegy az neked? Miért kell folyton bele ütnöd az orrodat? Majd megyek ha ahoz lesz kedvem - feleselt Kuwabara
- A nővéred vagyok te bolond és igenis járni fogsz az iskolába különben velem gyűlik meg a bajod - fenyegetőzött Shizuru.
- Elegem van belőled! - kiálltotta Kuwabarát majd kirohant a házból. A macskáját kezdte el keresni, hisz ilyen helyzetekben vele szokott vígasztalódni.
- EIKICHI! - kiáltotta kuwabara kedvesen. Viszont a macskáját sehol sem találta. Majd az utcáról furcsa zajokat hallott. Kiment megnézni, hogy mi történik. Mikor meglátta, hogy néhány suhanc szeretett macskáját rugdossa és az egyik egy törött üveggel elvágta a torkát görcsbe rándult a gyomra. Elkezdett a suhancok felé szaladni, de azok mire odaért már elrohantak. Kuwabara letérdelt Eikichi mellé és könnyei folyni kezted.
- Eikichi - mondta fájdalmasan kuwabara.

Riku Makaiban volt. Teljesen meglepődött mikor látta, hogy Youko Kuramával harcol.
- RÓZSAOSTOR! - hallatszott a megszokott kiálltás és Youko Riku felé csapott az ostorral.
A lány éppen, hogy megúszta a támadást.
- Mi a francot csinálsz, megvesztél? - kérdezte Riku döbbenten, de Youko válasz képpen újból támadott.
Majd a föld kissé megremegett és egy olyan helyen találta magát ahol a forró lávától csak a kiálló sziklák nyújtanak menedéket.
- Mi a franc ez? - kérdezte Riku körbe pillantva.
- Hogy tetszik? - kérdezte Youko gonoszan vigyorogva
- Kérlek, ne csináld! Hagyd abba! - kérlelte a lány, de Youko nem törődött vele.
- Most véged - kiáltotta - Youko és végzetes csapást akart mérni Rikura, de alány az utolsó pillanatban félre ugrott. Majd elöntötte valami különös érzés és szemei vérvörösen kezdtek izzani.
- Mostmár elég - kiáltotta - PENGEOSTOR!
Riku teljesen elveszítette önuralmát. Ez köszönhető volt az erős illúziónak és az ez által keletkezett dühnek is. Kíméletlenül támadta Youkot mintha valami átvette volna a teste felett az irányítást. A kímélet még csak meg sem fordult a fejében mikor Pengeostorát Youko nyaka köré tekerte ami súlyos és életveszélyes sérüléseket öközött a fiúnak. Youko nyakáról patokokban fojt a vér. Majd Riku felugrott egy magasabban levű kiálló sziklára és Youkot lefelé lógatta. Youko fájdalmasan felordított és nyakához kapott, de nem tudott szbadulni az ostortól. egy kis ideig még próbálkozott majd lassan le engedte ezit szemeit pedig behunyta és légzése is megállt. Riku szemei ekkor visszaváltoztak zöld színűre.
- Jaj, ne Kurama! Mit tettem? - kérdezte könnyes szemekkel, majd leugrott a szikláról és megához húzta Youkot. Könnyei patakokban fojtak le arcán mikor észre vette, hogy kurama már nem lélegzik. Erősen megölelte és magához húzta majd Youkoval együtt belecsobbantak a forró lávába.

Kurama a földön hevert cskott szemekkel. Hiei egy sarokba húzódott. Yusuke a földön térdelt és csak verte továbbra is. Kuwabara a földön feküdt összehúzva magát. Riku felállt és ránézett Kuramára. Szemei megteltek könnyel és végigfojtak arcán. Majd letörölte könnyeit és így szólt:
- Ren, bújj elő! Te szemétláda tudom, hogy itt bújkálsz, engem nem tudsz átverni
- Nocsak-nocsak Riku! Mi járatban vagy? - kérdezt Ren nyálasan
- Haggyuk a bájcsevejt. Nagyon jól tudom mennyire élvezted azt látni ahogyan szenvedünk - mondta idegesen Riku
- Hiszen tudod mennyire szeretem azt ha valaki szenved. Ez az új trükköm az illúzió. Nos nem jópofa? - kérdezte Ren sunyin
- Hát egyáltalán nem, de tőled nem is vártam volna mást - mondta lehangoltan Riku - De most válaszolj egy kérdésemre! - parancsolta Riku
- Rendben van, számodra mindíg van időm - mondta nyályasan Ren majdkezeit széke karfájára tette és fejét ráhajtotta. Barna szemeit Riku melleire tapasztotta és szőke haja szemébe hullott.
- Mondd csak te álnok te akarod leigazni az emberek világát? - kérdezte feldúltan Riku
- Ugyan mi hasznom lenne belőle? Az emberek többsége túl gyenge még kínozni sem érdemes - legyintett Ren
- Rendben van, de ha hazudni mersz szíjat hasítok belőled - fenyegetőzött Riku
- Nyugodj meg neked nem szoktam hazudni, de azt tudnod kell mindennél jobban szeretlek mérgesnek látni még annál is jobb ha szenvedsz - mondta nyálasan Ren
- Mocsok! - sziszegte Riku
- Akkor nekünk nincs itt további keresni valónk - mondta hiei majd felállt és elindult az ajtó felé. Kicsit később Yusuke és Kuwabara is követték. Kurama is lassan felállt, de az ajtóban megállt és várta, hogy Riku is jöjjön.
- És még valami Riku. Nagyon örülök, hogy rajtatok próbálhattam ki először az új kis játékomat - szemtelenkedett Ren
- Te alávaló - mondta megvetően, Ren le se vette róla a szemét. Riku sarkon fordult és elindult Kurama felé.
- Minden rendben? - kérdezte letörten a fiú, de nem nézett a lány szemébe
- Persze és te rendben vagy? - kérdezte a lány Kuramát fürkészve
- Igen - mondta csendesen, majd mind ketten elindultak.
- *Bár ne jöttünk volna ide - gondolta végig szomorúan Riku a történteket - de egy valamire legalább rá jöttem... az évek során azt hiszem... beleszerettem Kuramába*
- *Mi volt ez az egész? - töprengett Kurama - Bár elég nehéz bevallanom magamnak, de rá kellett döbbennem, hogy beleszerettem Rikuba.*